|
|
[Zene: Hídvégi Tamás; szöveg: Corun, Tomi, Sigli]
Néma már, az alkonyatban sír a táj.
Nincs fény, a hanton fekszünk O és én.
Egy noi név hómárványba karcoltan,
Egy síró, örök éj.
Lásd, hogy merre megy az új világ.
És lásd célod, s nem végzeted vár.
És szállj, újra szállj szabadon,
Mert az élet szele már fúj
A sápadt zafír égen túl.
Égek, akár egy tüzes mag,
Hideg fényu messzi csillag,
Vakon száguldó tudat,
Várom, az út merre mutat.
Fáj, mit mögöttem hagyok,
Fájjon, én mégis indulok.
Szemem egy sugártól lesz vak,
S hív a fény, hogy induljak.
Izzó homok talpam alatt, célom rég mögöttem maradt.
A távolban egy ábránd fogad: élet s halál, mind ugyanaz?
Mit tudsz - Te, aki cél nélkül sehová sem jutsz? Mit látsz?
Te, aki hang nélkül állsz és vársz? Miért sírsz?
Te, kinek ha nem mondják, magadban bízni sem bírsz?
És mondd, mi kell, hogy a világot ÍGY fogadd el?
[Ref.:]
Évek, lassuló léptek,
néztek, így hova érek
Képek - már semmit sem értek,
félek - de van megoldás
Évek, lassuló léptek,
néztek, így hova érek.
Képek - már semmit sem értek,
félek - de van megoldás.
Nem leszek egy kobe vájt név,
Kereszten egy megkopott kép,
Elfelejtett régi évszácrjg
lék csak egy korhadt táblán.
Nem leszek egy kobe vájt név,
Kereszten egy megkopott kép,
Elfelejtett régi évszám.
Emlék csak egy korhadt táblán.
[Szóló: Pihe]
[Ref.]
|
